Nyugat és Kelet harca

Mindenki a nyugat örömeit hajszolja és bármit megadna egy luxuslakásért 5 fürdőszobával, 3 különálló WC-vel, többmilliós, de legalább több-százezres ruhatárral egy lehetőleg 100 négyzetméteres gardróbban, a konyha pedig hasonlítson egy nagyvárosi luxushotel éttermének konyhájára mind felszereltségben, mind nagyságban. Csillogás, ragyogás, éjszakai élet, zajos társadalmi események, nyüzsgés, pörgés. Persze a nyugatnak is van előnye: van éjjel-nappali, bármikor lemehetsz cigit vagy piát venni, vagy éppen csokit, rengeteg szabadidőd van, már ha nem napi 12-14 órát kell dolgoznod az "álommunkahelyen", bárhova el lehet jutni viszonylag rövid időn belül, kivéve ha dugó van! Fellelhetőek a nagyvárosi menő macsók, és a szingli nők, akik sosem értik meg egymást, és egyfolytában panaszkodnak egymásra emiatt, de mégis a másikat akarják. Jó állással kiváló esélye van egy menedzsernek egy szingli nőnél, aki többnyire okos, szeretne karriert csinálni, megbecsülést szerezni a munkahelyén, és a saját lábán megállni. A probléma ott kezdődik, amikor a macsó rájön, hogy erre valóban képes ez a nő, de így nem tudja teljesíteni férfiúi "kötelességeit", senkinek érzi magát mellette, közben nem érti miért, hiszen menő állása van, lakása és meglehetősen nagy, nyugati autója! A nő is csodálkozva tekint hím szerzeményére - mert általában annak tekinti - hogy miért nem működik a dolog, mikor a pasinak tök jó állása van, meg menő kocsival hasít az utakon, meg még jól is néz ki, de valami nem oké. Ekkor elkezd kattogni a nő agya: Vajon ki ez a pasi mellettem? Biztos, hogy jó döntés volt feladni a függetlenségemet? Emiatt a pasi miatt? Aki elmegy dolgozni reggel, és még csak vacsorára sem ér haza. És ugyanúgy egyedül eszem, iszom, tévézek, vagy barátnőzök, na jó aludni hazajár, végül is együtt alszunk. Elmegyünk ide-oda, nyaralás is van, valahol messze Nyugaton, tengerrel és koktéllal. Akkor mi bajom van? - teszi fel magának a kérdést a szingli nő.

A pasi mindebből csak annyit lát, hogy a nő nem szól hozzá, biztos valami baja van, de nem mondja, tehát nem vele van baja, és ha van is valami, az nem lehet lényeges. Ezért nem változik semmi, aztán az emancipált nő fogja magát, és kiteszi a szűrét, és kezdődik minden elölről. Aki keres, az talál - tartja a mondás, de mindegy kit. Amíg a menedzser pasi azt hiszi, hogy a szingli nő karrierista, erősen öntudatos, önző és parancsnoki válfaja kell neki, nem találja meg a hozzá illő párt. Ugyanekkor, amíg ugyanez a nőtípus hiszi azt, hogy a szintén karrierista macsó csávó való neki, aki attól érzi magát valakinek, hogy a látszatra sokat költött, hát ő sem lesz boldog!

Ezzel szemben keleten béke van és nyugalom. A harmónia otthona, ami ott van a természetben, az utcán és az emberek házában, lakásában, udvarában is. Csend van, legfeljebb a madarak csicseregnek, a víz csobog, és a szél lengeti a fák ágait. Van kapcsolat a természet és az ember között, vannak ölelések, érintések, simogatások, van tiszta levegő, melyet mélyen magába szívhat az ember és van szerelem, szeretkezés. Itt a különbség abban áll a nyugathoz képest, hogy a nő megőrizte befogadó képességét, tehát képes a férfire felnézni és magába tudja fogadni, lelkileg és szexuálisan is. A keleti nő megértő és kedves, csábító és érzéki, művelt és intelligens, ugyanakkor nem hagyja magát megalázni, van büszkesége, tartása. A keleti férfinek is sikerült megmentenie magát azzal, hogy férfi maradt. A megvalósító férfi, akinek megvan a magához való esze, kitartó és bátor, érzéki és kezdeményező, erős és támogató, képes a racionalitáson túl a nő megérzéseit elfogadni és inspirációnak tekinti azt. Kapcsolatuk gyümölcsöző, hiszen mindkét fél azt nyújtja, ami: a férfi férfit ad a nőnek, és a nő nőt a férfinek. Harmónia van, amiről olyan sokat hallani mostanában, látni viszont nem igen lehet. Mármint nyugaton, vagy azoknál az embereknél, akik ezt hajszolják. Keleten látni és valóban létezik, nemcsak látszat. Csak mi nem ott vagyunk, vagyis félig ott vagyunk, félig nem. De valahogy mind a kettőt akarjuk. De megy együtt a kettő? Mivel éppen középen vagyunk egy nagy medencében hegyektől védve, miénk lehetne az arany középút, de mégsem az. 

Addig amíg az emberek, férfiak és nők, eszeveszetten futnak a külsőségek után és a látszatra költenek milliókat, addig nem veszik észre az élet szépségeit, ami jelen van a hétköznapokban, pedig ez a harmóniateremtésben nagy szerepet játszik. A megteremtés után azonban vigyázni is kell rá, ápolni kell naponta, mert olyan mint egy virág, ha nem öntözöd, nem szereted, akkor elszárad és meghal, ugyanez történik a harmóniával is.

Éveken keresztül küzdöttem valamiért nagyon erősen: hogy jobb állásom legyen, jobb életet éljek, és végre találjak már egy férfit! Budapest szép nagyváros, tele olyan helyekkel, amiket szeretek, és ott a Duna, aztán ott is vannak barátaim, viszont ott több a munkalehetőség, a fizetés, amivel meg lehet teremteni egy viszonylag nyugodt, kényelmes életet, könnyebb, mint itt a vidéki nagyvárosban a keleti régióban. Hogy lehet-e ezt ott élvezni, azt viszont már erősen kétségbe vonom. Sokan megszerzik, sikerül nekik és mégsem boldogok. Én az vagyok annak ellenére, hogy nem értem el, amit akartam. Azért, mert a Sors megajándékozott a Kelettel. Pedig Nyugatot kértem, mint sokan mások. Most pedig itt ülök egy közeli faluban, a kerti tó mellett kávéval a kezemben, jönnek a cinkék a faágakra csicseregni, beköszönnek, majd mennek tovább, nézem a kertet a napfelkeltében, és hihetetlen nyugalmat érzek. Mosolygok magamban, de legszívesebben hangosan kinevetném magam, hogy mennyire könnyű megvezetni az embereket a látszat gyönyörével, a könnyen megszerezhető, kényelmet nyújtó berendezésekkel, amelyekkel pótolni lehet a boldogságot. Nem lehet. Erre nem e világi, nem látható dolgok képesek. A szerelem és a hit ad az embernek boldogságérzetet. Ahogy ülök és szürcsölöm a forró kávét, érzem, hogy sikerült. Nem úgy, ahogy én gondoltam, nem ott, ahol én gondoltam, és nem akkor, amikor én gondoltam, de sikerült és boldog vagyok.

Fogkefeszerelem

Hosszú teste, karcsú dereka és fehér haja lépcsőzetesen levágva igazi nővé varázsolja. Minden reggel korán kel, és várja, hogy kézbe vegyék. Munkája a tisztítás, a lerakódott mocsok eltakarítása, és az illatosítás. Este is jönnek érte, és ugyanezt megteszi azért az egyetlenért, akit szeret, és csak az övé, ugyanezt kapja vissza is, hiszen tudja, hogy a szerelemben nem jöhet szóba a megcsalás.

A nap felkelt, ő is ébredezik, álmosságát a hideg víz elűzi, majd illatos krémet kap, és megérkezik a barlangba, ahol sötét van, de meleg, és neki lát munkájának. Hajának minden egyes szálával kisepri a résekben meghúzódott maradékokat, fényesre pucolja a bejárat minden egyes alkotóelemét. Az első erős tisztítómunka után kedves simogatást kap, tudja, jól végezte dolgát, majd újra laza mozdulatokkal késztetik a munka folytatására. Büszkeséggel telve odasimul a sziklás hegyekhez, és beleheli friss illatával a területet. Végezetül őt is megtisztítja az egyetlen, majd visszakerül helyére, ahol az újabb teendőig vár. Minden reggel így telt el, együtt keltek, együtt dolgoztak, és este is együtt tértek nyugovóra. Hónapokon keresztül senki nem zavarta meg őket, kettesben tudtak lenni.

Egyik reggel azonban arra ébredt, hogy nincs egyedül. Érezte, hogy valaki nézi, a hajához ér, simogatja és némán szereti. A reggel fényében megpillantotta azt a másikat. Elöntötte a féltékenység, az irigység, utálta, hogy le fogják cserélni, már nem kell neki és tudja, hogy bele fog halni a veszteségbe. Remegett a félelemtől, mert hallotta, hogy a halál eljön érte egyszer, amikor nem is számít rá, és az az egy, az egyetlen ki fogja dobni, és egy szeméthegyen fog ébredni. Tudta, eljött a vég.

Ebben a pillanatban belépett Ő, tudta, hogy nem őt fogja választani, nem kell többet dolgoznia, nem lesznek közös teendőik többet, és neki még végig is kell néznie ezt az egészet, ahogy ők ott ketten a tükörben enyelegnek. Közeledett a keze, és hozzáért a hajához, megsimogatta, bekrémezte, és elvitte a melegség barlangjába. Hát mégis engem választott! – örült a fogkefe, és hatalmas megkönnyebbülést érzett. Mégis szeret, engem szeret – gondolta – és vidáman végezte dolgát. Az első kör után, jött a hideg zuhany, és látta, hogy ott van az a másik. Mit keres ez itt akkor? – kérdezte magától. Mégis lecserél, csak még egyszer utoljára együtt vagyunk? Ezt nem teheti velem! El sem akar búcsúzni? Hogy lehet ilyen kegyetlen! Most biztos a simogató kezeivel ki fog dobni és nekem annyi! – kesergett a fogkefe. És akkor az egyetlen megsimogatta, lefürdette, és egy csókot nyomott a fejére, majd visszatette a helyére. A másik mellé. A fogkefe csodálkozott, és némán figyelte, ahogy az egyetlen a tükörben mosolyog, és csábítóan csücsöríti a száját, majd nézi, hogy nem maradt-e valami lepedék a fogán. Nem is szokott így ellenőrizni – gondolta – azt hiszi, nem végeztem jó munkát? Ekkor egy valamivel magasabb, szőrösebb és erősebb testet pillantott meg a tükörben, és látta, ahogy átöleli az egyetlent. Ő pedig megfordult, és hűvös, szerelemes csókot lehelt kedvese ajkára, majd kiment, és a kedves keze kivette mellőle azt a másikat. A fogkefe pedig tudta, hogy ez nem a vég, hanem valami új kezdete.