Vissza a természetbe

Délután felültem a buszra, gondoltam kimegyek Lillafüredre. Már olyan régen voltam ott. Tavalyelőtt egyszer már csináltam ilyet, és emlékszem nem sikerült jól. Nem találtam egyedül a helyem, nem tudtam magammal mit kezdeni, így a következő busszal hazamentem. Most kíváncsi voltam, milyen lesz egyedül kimenni oda, ugyanarra a helyre, ugyanúgy egyedül. Tehát elhatároztam magam és elindultam. Felszálltam a buszra, már ahogy közeledünk a hegyek felé lehet érezni a levegőváltozást. Van levegő. Lélegezz! – suttogja az erdő. Hallgattam rá és amilyen mélyen csak lehetséges elkezdtem lélegezni, jó mélyen. Friss, zöld és tiszta volt a levegő. Ilyen levegőt a városban nem kapni. Ott levegőhöz is alig jut az ember. Túl nagy a nyomás. Itt a friss levegőből van bőven. Jut mindenkinek, csak el kell érte menni. Lépni kell, el kell indulni. Ha tudod, hogy most neked erre van szükséged, nem nehéz ezt megtenni. Szóval már a buszon éreztem, hogy van levegőm, éreztem a szabadságot, már nagyon közel van. Megérkeztem. Leszálltam a buszról és emberek tömkelegével találkoztam. Mindenhol fiatalok csoportban, idősek kettesével, párok, családok. Hány embert láttam egyedül? Eggyel szembetalálkoztam, pasi volt, meg is lepődtem, mert ők bandába verődve szoktak mászkálni ha nincs mellettük nő, de kiderült, hogy csak a kocsijához ment. Szóval vasárnap rajtam kívül senki nem sétál a természetben és gondolkodik az Élet dolgain. Nem zavart, olyan mélységesen nyugodt vagyok, hogy azon csodálkozom két évvel ezelőtt, ez hogyhogy nem ment. Tudom is a választ. Akkor nem voltam jóban magammal. Tudom hülyén hangzik, de igaz. Akkor annyira függtem másoktól, mások véleményétől, hogy a jelenlegi állapotot, amiben most vagyok el se tudtam képzelni, sőt, azt se tudtam, hogy ilyen egyáltalán létezik. Most már tudom, hogy van ilyen és nagyon jó érzés, bár sokat kell érte dolgozni. Ha most visszanézem az elmúlt két évemet, látom, hogy nagyon rögös, küszködős volt az út, de végigmentem rajta. Nem alkudtam meg, nem estem vissza az önsajnálatba, hanem jól érzem magam. Ez a harmónia szerintem. Harmóniába kerültem magammal.

Lementem a vízeséshez. Volt víz, de nem sok. Régebben szebb volt, most is szép, de nem olyan mint régen, megváltozott. Ahogy én is. Hallgattam a vizet, a zuhatagot, ami kicsi volt, de a hangja annál nagyobb. Kicsi a bors, de erős. Én egy vékony testalkatú nő vagyok, senki nem gondolná első ránézésre, milyen erős is vagyok valójában. Amin keresztülmentem megerősített. Erős lettem a nehézségektől. Csak a nehéz időszakok tehetik erőssé az embert, nőt és férfit egyaránt. Így mindegy hogy nézel ki, lehetsz te egy molett nő vagy férfi is, te is járhatsz úgy, mint ez a fa.

  A vihar kidöntötte. Nem voltak elég erősek a gyökerei, és jött egy vihar, ami kidöntötte. Most itt hever leveleitől, ékességétől megfosztva, kiszáradva. Halott. Ha nem vagy elég felkészült az élet nehézségeit tekintve, te is így fogsz járni. Én is járhattam volna így, de úgy döntöttem nem halok meg, nem halok bele a fájdalmaimba, hanem felállok és továbbmegyek.

Beültem egy kávéra a tóhoz közeli étterembe. Egyből megtalált egy kislány. Bebújt az asztalom alá, amit kinevezett kuckónak. Az ő kuckójának.

-                    Ki elől bújsz el? – kérdeztem tőle.

-                    Senki elől – mondta – de most Papa elől elbújok. Ez itt a kuckóm, itt nem lát senki se csak te, ugye?

-                    Igen, csak én látlak.

Jött a pincér és rendeltem egy hosszúkávét tejszínnel. A kislány ott lapult az asztal alatt és nagy biztonságban érezte magát, hisz a pincér nem vette észre. Meg is nyugodott.

-                    Nem tudom, mi lesz, ha a pincér meglát. – jelentette ki hamarosan.

Én pedig mosolyogtam és eszembe jutott a biztonságkeresés. Én is hányszor bújtam el a szobámban vagy a lakásomban, az én kis kuckómban, hogy ne vegyen észre semmi és senki, ne történjen semmi rossz. De igazából a rossz nem olyan rossz. Nem úgy legalábbis, ahogyan azt sokan gondolják. A rossz is lehet jó. Így tanuljuk meg értékelni a jót. Honnan tudod mi a jó, hanem ismered az ellentétét. Ami nem öl meg, az erősít. Így igaz. Ezt viszont sokan próbálják elkerülni, azt hiszik az a jó, ha nem történik rossz. Pedig a kettő együtt jár. Szerelmesek, fogják egymás kezét. Így van meg az egyensúly. Jó és rossz, majd fordítva rossz és jó. Mert minden rossz után jön valami jó.

De egyszer csak észrevette a nagyapja a kislányt az asztal alatt.  

-                    Így szoktam ismerkedni – mondta nekem – csak most le vagyok foglalva. Ott volt a nagymama is.

A kislány lebukott. Így van ez az Életben is, nem bujkálhatunk örökké, az élet megtalál. És ha te alamuszi, sunyi módon ki akarod őt kerülni, nagyon megharagítod. Így elkerülnek a jó dolgok. Ha nem vagy képes élni, nem is fogsz. Pedig az élet szép. Alapjában véve az. Ha kibújsz a kuckódból megláthatod, de ha bent kuksolsz a sötétben lapítva, semmit nem látsz a világból. Ha kibújsz, kinyílik a világ is Neked. Nem kell egyik napról a másikra csodát várni, nem szabad erőltetni semmit, nem szabad kapkodni sem. Csak lazán. Tedd azt, amihez kedved van, először kimozdulsz egy-egy órára, majd egy napra, utána elmehetsz egy hosszú hétvégére egyedül, nem kell várnod senkire, akkor megint csak függésbe kerülsz. Ezt megteheted egyedül, akár férfi vagy, akár nő. Nem baj az sem, ha nem talál meg senki, nem ismerkedsz meg senkivel, először magadra figyelj, majd ha már ismered magad, utána jönni fog Ő is. De arra készülj fel, hogy ez kitartó munkát igényel tőled. Ha olyan lesz a kisugárzásod észre fogod venni az embereken, hogy néznek, utána már közelednek is feléd, mert látják rajtad, hogy nyitott vagy. Mint ma a kislány ahogy odajött hozzám. Legközelebb, lehet, hogy egy férfi lesz az. Lehet, hogy nem. Mi magyarok, sajnos ilyen tekintetben rosszul állunk, arra vagyunk nevelve, hogy idegenekkel ne állj szóba, egyenesen hazagyere, ne szólj senkihez, abból nem lehet baj stb. Nyitni kell, beszélgetni, társalogni az emberekkel, nem felszínesen, nem monologizálni, mint sokan teszik, az nem vezet sehová. Légy nyitott és érdeklődő a másik iránt, (de őszintén, ha nem megy, inkább hozzá se fogj) úgy te is azt fogod visszakapni.  Ha a megérzéseidre hallgatsz, „rossz” emberrel nem tudsz szóba állni, hidd el pont azt az embert fogod bevonzani, akire éppen ott szükséged van.

Egyedül a XXI. században

Sokan a szingli életformát választják manapság, mert úgy gondolják, hogy sokkal könnyebb egyedül és mert ez divatos ma: azt csinálok, amit akarok, akkor, amikor akarom, azzal, akivel akarom, a magam ura vagyok – mondják. De mi ennek az ára? Hát csupán annyi, hogy egyedül fogsz leélni egy egész életet, amiben talán még saját magadat se tudtad megismerni, mert nem tudtál kapcsolatban élni, mert jöttek-mentek az életedben pasik, nők, de egy sem maradt melletted az önzőséged miatt, az érzéketlenséged miatt, a gyávaságod miatt vagy talán a zárkózottságod miatt, és még lehetne folytatni a sort, ki miért választja ezt az életformát. De én nem ezeknek az embereknek kívánok szaftos együttlétekről beszámolni, vagy, hogy hogyan kell a pasikat elcsábítani, vagy hülyíteni a nőket, mik azok a dumák, amiket könnyen beveszünk vagy ilyesmi. Én azokra az emberekre gondoltam, mikor elkezdtem írni a blogomat, akik nem saját maguk választották az egyedüllétet, hanem a sors így döntött. Ezzel a mondattal egyből vitába is tudnék szállni, így most saját magammal fogok vitázni. Ki választja a sorsodat, ha nem te? Dehogyisnem, arról hogy te egyedül vagy, csakis te tehetsz. Csak ez nem tudatos általában, mint a szingliknél, hanem a saját döntésied áldozata lettél, mert nem figyeltél oda a jelekre. De elárulom, hogy mindenről te döntesz az életedben, így ha úgy döntesz kijössz, kijöhetsz: egyedül. Ne várj csodát senkitől (csak magadtól).

Én egy régi illúzió és egy rossz döntés miatt vagyok egyedül. Az elején borzasztó volt, egyszerűen annyira sajnáltam magam, hogy majd’ belehaltam. De aztán úgy döntöttem inkább túlélő leszek. Szerintem jól döntöttem. De ez majd kicsit később derül ki. Bár az, hogy eljutottam arra a szintre, hogy jól érzem magam egyedül és több mint fél éve nem sírtam magam miatt, az már jó teljesítmény. Persze volt, amikor meghatódtam és elsírtam magam egy filmen, de ezeket leszámítva nem zokogtam a kispárnámba éjszakákon át, mint korábban és sajnáltam magam, hogy velem nem foglalkozik senki, nem kellek senkinek és hasonló negatív gondolatok, amik ilyenkor az ember eszébe jutnak, szinte törvényszerűen. Szóval, ha már egyszer ilyen helyzetbe kerültél, az nem véletlen. Nálam sem volt az. Én nagyon könnyen beviszem magam az erdőbe. Az illúziók erdejébe, ahol minden szép és jó, mindenki szép és okos, és jó és csupa szépség ez a világ. Csakhogy vannak nem szép, nem okos és nem jó emberek is. Ezt nehéz elfogadnom. Így sikerülhet az, ami egyébként szerintem viszonylag sok embernek sikerül, mert az ember legalább egyszer szerelmes lesz: beleszeretsz Valakibe, akit te nagyon szépnek, okosnak, határozottnak, őszintének és vonzónak tartasz. Na, hát velem is ez történt. 2008 februárjában megismertem Őt. Nagyon jól néz ki, okos is, lehet vele beszélgetni, értelmes, hihetetlen. Hát az is, egy hibája volt: nem mert lépni. Egy bonyolult kapcsolattól nem tudott elszakadni, de én bíztam benne, hogy eljön hozzám, így vettem egy lakást, jó nagyot, hogy a gyerekeknek is legyen hely. Aztán amikor annak a kapcsolatának vége lett mégsem engem választott, hanem egy másik lányt, akivel akkoriban ismerkedett meg. Na ekkor kerültem én padlóra: érzelmileg teljesen kikészültem, anyagilag is padló a válság miatt, meg egyébként is ki gondolta volna, hogy egy jó fizetésből nem lehet fenntartani egy lakást és egy kocsit ma Magyarországon. Hát lehet, hogy mégse keresek jól, vagy tényleg nem lehet.  

Nehéz volt kialakítanom a saját életem. Hol jól voltam, hol nem. Be kellett nagyon osztanom az időmet, mikor, mit, és hogyan csináljak, mindent meg kellett terveznem, mert napi 10 óra munka mellett nehéz még bevásárolni is, hogy este legyen vacsora az asztalon.

2009 augusztusában sikeresen felfogtam, hogy nem is úgy vannak a dolgok, ahogy én azt gondoltam, mert a jelek nem arra utaltak. Akkor jöttem rá, hogy egy illúziót kergettem, nem azt láttam benne aki ő valójában és ezzel teljesen a mélybe taszítottam saját magam. Se anyagilag, se érzelmileg nem voltam rendben. Nagyon erősnek gondoltam magam, aztán azt éreztem, hogy nem vagyok az. Egyszerűen nem akarok reggel felébredni, csak meg akarok halni. Persze legbelül tudtam, hogy fel akarok állni, mert én nem vagyok ilyen kis gyenge nőszemély. Aztán elkezdtem leírni mi történt velem, velünk és csak sírtam és sírtam. Majd belehaltam a fájdalomba, mindenem fájt, reggel is korábban keltem, mint kellett volna, mert nem tudtam aludni rendesen. Reggel meg gyönyörűen sütött a nap, akkor meg azért sírtam. Összeszedtem magam és bementem dolgozni, mert tudtam, hogy dolgom van.

Az írás segített, megkönnyebbültem, de egy barátnőm tanácsára felkerestem egy szakértőt, aki reikivel is foglalkozik és az ő segítségével találtam meg saját magam. Sokkal nagyobb lett az önbizalmam, már nem várok visszaigazolásokat másoktól, a saját utamat járom.

Igazából felállni csak egyedül lehet. Ebben egyedül vagyunk, mint a kisujjunk, de ez nem baj. Sőt. Így találhatsz magadra. Tulajdonképpen hálás lehetek az Életnek, a Sorsnak vagy nevezhetjük Istennek, aminek akarod, hogy nekem megadatott az, hogy 2 és fél éve egyedül élek, és hogy a sok nehézséggel egyedül küzdjek meg, és egyedül éljem át a hullámokat. Így ismerheti meg az ember igazán saját magát, a saját korlátait, lehetőségeit. Így tudhatja meg, hogy igazán mire képes. Ami nem kis feladat, sok kitartást igényel, és vannak hullámok is: hol fent, hol lent. Lent is, muszáj még egyszer mondanom, mert ezt nem akarja az ember tudomásul venni. Egy évem teljesen ráment arra, hogy elméletben felállítsam a rendszerem, hogy mit akarok magamtól, az Élettől, másfél éve kezdtem el a gyakorlatba átültetni, és működik. Ezeket szeretném megosztani azokkal, akiknek ez segítség.

Elkezdtem élni. Végülis az élet célja maga az Élet. Csak ki kell találni mi az, ami feltölt, mi az, amit akarsz, és ha tudod, megteszed. Ennyi. Spórolsz, és utána nem sajnálod magadra költeni, és nem azon aggódsz, hogy most mi lesz, hanem élvezed a pillanatot, a napot, a szabadságot, amiért megküzdöttél. Fontos, hogy élvezd, amit elértél, amiért szenvedtél, amiért nehéz pillanatokat, napokat, heteket, hónapokat netán éveket éltél meg.

Fontos, hogy az ember foglalkozzon saját magával, mert akkor olyan lesz a kisugárzása is, ez pedig ugyanolyan pozitív hatással van a környezetre is. Ha én jól érzem magam, azt át tudom adni annak a környezetnek, amiben élek, akikkel élek és akkor nekik is jut a jóból. Én például minden este megnézem a naplementét, ha tehetem. Nagyon szép helyen lakok és magasan is, és onnan csodás a látvány, ahogy lebukik a nap a hegyek mögött. Engem ez feltölt. Egyelőre egyedül nézem. Aztán ha megismertem azt a Férfit, akivel együtt élhetek, akkor majd együtt nézzük. Addig is jól érzem magam a bőrömben.