Sokan a szingli életformát választják manapság, mert úgy gondolják, hogy sokkal könnyebb egyedül és mert ez divatos ma: azt csinálok, amit akarok, akkor, amikor akarom, azzal, akivel akarom, a magam ura vagyok – mondják. De mi ennek az ára? Hát csupán annyi, hogy egyedül fogsz leélni egy egész életet, amiben talán még saját magadat se tudtad megismerni, mert nem tudtál kapcsolatban élni, mert jöttek-mentek az életedben pasik, nők, de egy sem maradt melletted az önzőséged miatt, az érzéketlenséged miatt, a gyávaságod miatt vagy talán a zárkózottságod miatt, és még lehetne folytatni a sort, ki miért választja ezt az életformát. De én nem ezeknek az embereknek kívánok szaftos együttlétekről beszámolni, vagy, hogy hogyan kell a pasikat elcsábítani, vagy hülyíteni a nőket, mik azok a dumák, amiket könnyen beveszünk vagy ilyesmi. Én azokra az emberekre gondoltam, mikor elkezdtem írni a blogomat, akik nem saját maguk választották az egyedüllétet, hanem a sors így döntött. Ezzel a mondattal egyből vitába is tudnék szállni, így most saját magammal fogok vitázni. Ki választja a sorsodat, ha nem te? Dehogyisnem, arról hogy te egyedül vagy, csakis te tehetsz. Csak ez nem tudatos általában, mint a szingliknél, hanem a saját döntésied áldozata lettél, mert nem figyeltél oda a jelekre. De elárulom, hogy mindenről te döntesz az életedben, így ha úgy döntesz kijössz, kijöhetsz: egyedül. Ne várj csodát senkitől (csak magadtól).
Én egy régi illúzió és egy rossz döntés miatt vagyok egyedül. Az elején borzasztó volt, egyszerűen annyira sajnáltam magam, hogy majd’ belehaltam. De aztán úgy döntöttem inkább túlélő leszek. Szerintem jól döntöttem. De ez majd kicsit később derül ki. Bár az, hogy eljutottam arra a szintre, hogy jól érzem magam egyedül és több mint fél éve nem sírtam magam miatt, az már jó teljesítmény. Persze volt, amikor meghatódtam és elsírtam magam egy filmen, de ezeket leszámítva nem zokogtam a kispárnámba éjszakákon át, mint korábban és sajnáltam magam, hogy velem nem foglalkozik senki, nem kellek senkinek és hasonló negatív gondolatok, amik ilyenkor az ember eszébe jutnak, szinte törvényszerűen. Szóval, ha már egyszer ilyen helyzetbe kerültél, az nem véletlen. Nálam sem volt az. Én nagyon könnyen beviszem magam az erdőbe. Az illúziók erdejébe, ahol minden szép és jó, mindenki szép és okos, és jó és csupa szépség ez a világ. Csakhogy vannak nem szép, nem okos és nem jó emberek is. Ezt nehéz elfogadnom. Így sikerülhet az, ami egyébként szerintem viszonylag sok embernek sikerül, mert az ember legalább egyszer szerelmes lesz: beleszeretsz Valakibe, akit te nagyon szépnek, okosnak, határozottnak, őszintének és vonzónak tartasz. Na, hát velem is ez történt. 2008 februárjában megismertem Őt. Nagyon jól néz ki, okos is, lehet vele beszélgetni, értelmes, hihetetlen. Hát az is, egy hibája volt: nem mert lépni. Egy bonyolult kapcsolattól nem tudott elszakadni, de én bíztam benne, hogy eljön hozzám, így vettem egy lakást, jó nagyot, hogy a gyerekeknek is legyen hely. Aztán amikor annak a kapcsolatának vége lett mégsem engem választott, hanem egy másik lányt, akivel akkoriban ismerkedett meg. Na ekkor kerültem én padlóra: érzelmileg teljesen kikészültem, anyagilag is padló a válság miatt, meg egyébként is ki gondolta volna, hogy egy jó fizetésből nem lehet fenntartani egy lakást és egy kocsit ma Magyarországon. Hát lehet, hogy mégse keresek jól, vagy tényleg nem lehet.
Nehéz volt kialakítanom a saját életem. Hol jól voltam, hol nem. Be kellett nagyon osztanom az időmet, mikor, mit, és hogyan csináljak, mindent meg kellett terveznem, mert napi 10 óra munka mellett nehéz még bevásárolni is, hogy este legyen vacsora az asztalon.
2009 augusztusában sikeresen felfogtam, hogy nem is úgy vannak a dolgok, ahogy én azt gondoltam, mert a jelek nem arra utaltak. Akkor jöttem rá, hogy egy illúziót kergettem, nem azt láttam benne aki ő valójában és ezzel teljesen a mélybe taszítottam saját magam. Se anyagilag, se érzelmileg nem voltam rendben. Nagyon erősnek gondoltam magam, aztán azt éreztem, hogy nem vagyok az. Egyszerűen nem akarok reggel felébredni, csak meg akarok halni. Persze legbelül tudtam, hogy fel akarok állni, mert én nem vagyok ilyen kis gyenge nőszemély. Aztán elkezdtem leírni mi történt velem, velünk és csak sírtam és sírtam. Majd belehaltam a fájdalomba, mindenem fájt, reggel is korábban keltem, mint kellett volna, mert nem tudtam aludni rendesen. Reggel meg gyönyörűen sütött a nap, akkor meg azért sírtam. Összeszedtem magam és bementem dolgozni, mert tudtam, hogy dolgom van.
Az írás segített, megkönnyebbültem, de egy barátnőm tanácsára felkerestem egy szakértőt, aki reikivel is foglalkozik és az ő segítségével találtam meg saját magam. Sokkal nagyobb lett az önbizalmam, már nem várok visszaigazolásokat másoktól, a saját utamat járom.
Igazából felállni csak egyedül lehet. Ebben egyedül vagyunk, mint a kisujjunk, de ez nem baj. Sőt. Így találhatsz magadra. Tulajdonképpen hálás lehetek az Életnek, a Sorsnak vagy nevezhetjük Istennek, aminek akarod, hogy nekem megadatott az, hogy 2 és fél éve egyedül élek, és hogy a sok nehézséggel egyedül küzdjek meg, és egyedül éljem át a hullámokat. Így ismerheti meg az ember igazán saját magát, a saját korlátait, lehetőségeit. Így tudhatja meg, hogy igazán mire képes. Ami nem kis feladat, sok kitartást igényel, és vannak hullámok is: hol fent, hol lent. Lent is, muszáj még egyszer mondanom, mert ezt nem akarja az ember tudomásul venni. Egy évem teljesen ráment arra, hogy elméletben felállítsam a rendszerem, hogy mit akarok magamtól, az Élettől, másfél éve kezdtem el a gyakorlatba átültetni, és működik. Ezeket szeretném megosztani azokkal, akiknek ez segítség.
Elkezdtem élni. Végülis az élet célja maga az Élet. Csak ki kell találni mi az, ami feltölt, mi az, amit akarsz, és ha tudod, megteszed. Ennyi. Spórolsz, és utána nem sajnálod magadra költeni, és nem azon aggódsz, hogy most mi lesz, hanem élvezed a pillanatot, a napot, a szabadságot, amiért megküzdöttél. Fontos, hogy élvezd, amit elértél, amiért szenvedtél, amiért nehéz pillanatokat, napokat, heteket, hónapokat netán éveket éltél meg.
Fontos, hogy az ember foglalkozzon saját magával, mert akkor olyan lesz a kisugárzása is, ez pedig ugyanolyan pozitív hatással van a környezetre is. Ha én jól érzem magam, azt át tudom adni annak a környezetnek, amiben élek, akikkel élek és akkor nekik is jut a jóból. Én például minden este megnézem a naplementét, ha tehetem. Nagyon szép helyen lakok és magasan is, és onnan csodás a látvány, ahogy lebukik a nap a hegyek mögött. Engem ez feltölt. Egyelőre egyedül nézem. Aztán ha megismertem azt a Férfit, akivel együtt élhetek, akkor majd együtt nézzük. Addig is jól érzem magam a bőrömben.
Kedves Lulu!
VálaszTörlésAz élet tényleg ennyire nehéz és kegyetlen tud lenni velünk. Szinte végigfutott rajtam az érzés, amilyen életszerűen megfogalmaztad.
De biztos, hogy ez a nehéz időszak nem kiemelt fontosságú az ember fejődésében?
Mindenkiben ott él a vágy egy szeretetteli családra és tökéletes kapcsolatra. Közben pedig biztos, hogy érettek vagyunk erre? Biztos, hogy felismerjük, hogy ki az igazi? Vagy csak egyszerűen eszetlenül belefutunk egy kapcsolatba és már félünk kiszállni belőle, mert sokkal egyszerűbb szenvedni, mint egyedül lenni vagy nem felismerni, hogy játszanak velünk. Biztos, hogy jó választás nem merni lépni és "feláldozni magunkat"?
Sokszor megkapom férfi létemre, hogy nincsenek érzései a mostani férfiaknak. Biztos így van ez?
Észreveszitek Ti lányok a nem trendi fiúkat ,akik tele vannak értékkel és érzékkel csak nem tudják felvenni a versenyt a rohanó érzéketlen világgal? Vagy Ti is belekerültök a szemmel érzek egyre szélesebb csoportjába?
Személy szerint én sokkal többre értékelem azokat a lányokat, akik megismerték a gödör alját és más értékrendet vesznek fel. Mernek lépni és felvállalni magukat. Még akkor is, ha láttam rajtuk a szenvedést és fájdalmat. Aki rosszul választott és elvált.
Hiszen ebből tanulunk mind. Ettől tudjuk értékelni a másikat és mindent, ami szép és örömet okoz a másiknak.
És ezek nem történnek véletlenül. Ha elég érettek vagyunk és nem pénzre éhes elkényeztetett és felkapott emberek, akkor egyszer mind meg kell élnünk ezt.
Ebből születnek ilyen szépen író lányok, akik megnyílnak és képesek a saját érzéseiket és életüket annak szánni, hogy a sok hasonló kilátás nélküli szinglinek segítsenek felismerni mi is történik velük.
Sokan még nem értékelik, de úgy érzem egyre nagyobb értéke lesz az ilyen személyeknek, mint Lulu.
Én vágyom, hogy megismerjek egy ilyen lányt, aki ilyen értékekkel bír. Aki belülről, önzetlenül tesz jót mindenkinek, akinek szüksége van rá.
Ahogy lányok mi férfiak is képesek vagyunk a "szingli életre" és ugyanilyen mélyen meg szenvedjük ezeket az egyedüllét okozta sérüléseket és vagy italhoz nyúlunk vagy teljesen háttérbe vonulunk és várat építünk magunk köré. De ilyen írások számunkra is kellő lökést adnak, hogy merjünk változni és merjünk kilépni a mi kis tévénézős, biztonságos komfort zónánkból.
Ha egyszer felfogjuk lányok és fiúk, hogy a szerelem nem egy játszma, amit meg kell nyerni, hanem az életünk legszebb része, akkor képesek leszünk szívből szeretni, akár önzetlenül is.
Én is ezt teszem és keresem a helyem, hogy felismerjék bennem azt a személyt, akitől nem félni kell, hanem meglátni benne a másságot és a belső fényt. A közös erőt, amit kaphatnak tőle.
Sokan félnek a csalódástól és azért nem mernek szerelmesnek lenni. És mivel nem bírnak egyedül maradni képesek belemenni érzés nélkül egy kapcsolatba. Ami persze soha nem lesz tökéletes, mert pont a szikra hiányzott belőle, amit alapot adna. Ezek szerint tényleg félni kell? Vagy felvállalni az érzéseket és ezzel esélyt adni magunknak?
Minden szerelem tanít nekünk valamit. Ha más nem megtanulunk szeretni és megnyílni. Igen ez csalódással és sok kudarccal járhat. És ha képesek vagyunk ebből tanulni és felismerni a hibáinkat, akkor sokkal többet tehetünk magunkért, mint amit gondolunk. Észrevettétek már,ha képesek vagyunk felismerni minden kapcsolatban mi volt a jó vagy kevésbé jó, akkor már nem tudunk arra mély szintre kerülni, ahol voltunk?
És képesek leszünk magasabb érzelmi szinten lévő emberekkel egy rezgés szintre kerülni és megismerkedni. Tehát azt javaslom, hogy ne eszetlenül, de merjetek szeretni és szerelmesnek lenni és megismerni a másikat és magatokat is.
Kedves Lulu nem szerettem volna a blogodba ilyen sokat írni, csak elindult bennem a másik nem érzése és gondolata.
Sok sikert kívánok az íráshoz, hiszen szükségünk van rád.
Várunk még sok szívből jövő írást.
Luis