Két árnyék, egy férfi és egy nő, kéz a kézben, összekapcsolódva, tele reményekkel, vágyakkal, de kevés hittel vár valamit. Csodát. Vagy talán a halált.
Mindjárt lemegy a nap és sötétségbe borul a világ. De még mielőtt eltűnne a horizonton, megáll a pillanat. Két árnyék hosszasan tekint egymásra a kemény, durva, kavicsos, gödrökkel teli felszínen. Nincs fény az árnyékban. Talán akad egy-két kristályos kő, mely magába gyűjti a nap fényét, de nincs ereje szétszórni. Ha lenne sem tartana sokáig, hiszen az idő véges. A nap sietősre vette lépteit, s elindult lefelé. Az árnyék egyre csak nyúlik és halványodik. Ereje fogytán, s hasonul már a kopár, sivár felszínhez. Már nem érintkeznek össze, már nem olyanok, mint abban a pillanatban. Ez csak egyszer adatik meg az életben. Eltűnt a kéz, a forma, a nő és a férfi. Nincs más, csak egy szürke homály. A nap sem látszik már. Besötétedett, s eltűnt az árnyék, mert eljött érte a halál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése