Egyszer volt, hol nem volt, élt egyedül egy fiatal nő, aki egyszer csak gondolt egyet, és amikor már úgy érezte a sok szenvedés után neki is jár boldogság, béke és nyugalom, keresett egy helyet a térképen, ahol ezt megtalálhatja. Kicsiny hazánk térképét pásztázta a szeme hova menjen pihenni, messze, messze ettől a sok ismerős arctól, messze minden gondtól, bajtól, negatív dolgoktól. Keltre vagy nyugatra? Nyugatra, mert most keleten van. Vízhez? Tűzhöz? Vízhez, mert az kiszámíthatatlan. Sokat hallott már a Duna szépségéről, a Dunakanyarról. Hát gondolta az jó lesz, úgysem látta még. Kíváncsi volt, kutatott mindent, ami számára ismeretlen volt. Lefoglalta a szállást és nézett vonatot is. Sokat kellett még az elindulásra várnia, mert pénze nem volt sok, ezért még spórolnia kellett, hogy ezt megengedhesse magának. Lassan telt az idő, egyre csak gyülemlett a sok rosszindulatúságba burkolózott emberek száma a munkahelyén, a fizetni való sem ment lejjebb, még mindig nem talált új állást, sőt még állásinterjún sem járt már vagy fél éve. Elkeseredett, hogy ő mindent megtesz, és mégsem sikerül. Miért? A sok megválaszolatlan kérdéstől néha már fájt a feje. Ez már sok volt neki, érezte, hogy elfáradt, belefáradt a harcba odabent, a boltban, a buszon, még szerencse, hogy otthon béke van, de ott az agyát nem tudja kikapcsolni, most pedig pont erre lenne szüksége, meg kell pihennie.
Már visszafelé számolta a napokat, mikor már csak egy hét volt hátra az indulásig. Elkezdett álmodozni az útról, hogy milyen jó lesz ott, messze innen, Szentendrén, a világ szíve csücskében. Látott róla képeket az interneten. Elképzelte, ahogy ott sétál a többszáz éve kirakott macskaköves úton napsütésben. Ott fog andalogni a Duna-parton, igaz egyedül, de nem érdekli, ő nem vár tovább senkire. Ha egy pasira vár, sose jut el sehova, így összekapta magát és nekiindult az útnak. A nagy ismeretlennek. Se ismerős a környéken, HÉV-vel se utazott még, és azt se tudja, hogy a szállás pontosan hol van, de nem baj, megnézte a térképet, és mivel nagyon vizuális típus, gondolta a térkép úgyis az agyába égett, eltévedni nem fog.
Aztán elérkezett az indulás napja, nem pakolt össze sok mindent, elvégre csak két éjszakáról van szó, meg három napról. Az nem sok idő. De éppen elég arra, hogy csodás élményeket szerezzen. Felült a vonatra, nem voltak sokan rajta, összesen ketten voltak a vasúti kocsiban. Pestre sikeresen megérkeztek késés nélkül, majd a HÉV jegyeket is sikerült megvennie könnyedén, aztán pedig felszállt megint egy járműre, de most már a HÉV-re, amivel még sosem utazott, de most ezt is kipróbálhatta. Nem nagyon evett az úton, nem szeretett tömegközlekedési eszközön enni és egyébként is nagyon izgatott volt az út miatt, mert többéjszakás egyedüli pihenésben még nem volt része. Aztán leszállt a HÉV-ről és elindult megkeresni a szállást, érezte, hogy odatalál, nagyon szép idő van és jól esett sétálni, és keresni az utat. Csak a megérzéseire hallgatott, miközben próbálta felidézni a térképet a szállás helyéről. Egyszer kért útbaigazítást megerősítésként, amit meg is kapott. Aztán egyszer csak megpillantotta a nagy táblát ERIKA Vendégház. Ez az. Megvan. Becsengetett és kijött egy hölgy fogadni őt. Miután bemutatkozott egymásnak a két mosolygós nő, közölte a háziasszony, hogy lehet választani a szoba és az apartman között, mert mindkettő szabad és egyedül biztos elfér bármelyikben. Az apartmant választotta. Bementek és lepakolta a csomagjait, és kérte hadd fizesse ki előre most a szállást. Ezek után a hölgy hozott térképet, megmutatta mit érdemes megnéznie, hol érdemes enni és, hogy mit ne hagyjon ki, ellátta jó tanácsokkal a fiatal nőt és jót beszélgettek. Nagyon kedves háziasszonyt fogott ki, gondolta, ritka az ilyen a mai világban. Mivel délután érkezett úgy gondolta, hogy a mai program egy felfedezőút lesz a városban, meg kell nézni mi ez a hely, hol is van, és látnia kell a Dunát, de ami a legfontosabb, hogy ennie kell valamit. Az izgatottság miatt még nem nagyon evett és délután négykor az már elég erős éhségérzetet kelt az emberben. Nekivágott a kapott térképpel a kezében az útnak. Sétált befelé a városba, közben a környéket nézte és figyelte az utat. Megtalálta a sétálóutcát tele mindenféle bazárossal, ajándékossal és népi hagyományokra épülő turistáknak való tárgyakkal. Volt ott mindenféle, ami hasznos és haszontalan. De csak egyre tudott gondolni: éhes. És aztán megtalált egy teret, ahol tangóharmonika hangja szólt egy étteremből. Ez jó lesz, úgyis már régen volt étteremben, hát most eszik egy jót. Leült és egyből jött is a pincér, kért egy étlapot és rendelt egy ásványvizet. Aztán látta, hogy elég drága helyet választott, de nem baj. Eldöntötte, hogy kér egy cigánypecsenyét salátával. Aztán oldalra nézett, és látta, hogy megtalálta egyik célját. Itt a Duna. Akkor azért ilyen drága ez a hely – gondolta. Megérte, kihozták a cigánypecsenyét, és nagyon jól esett neki a Duna-parton vacsorázni harmonika szóban. Miután ezzel végzett, elment sétálni a Duna-partra.
Sütött a nap, a sétányon emberek sétáltak, fiatalok, családok és mindenféle ember. Aztán leült egy padra és hagyta, hogy átjárja a nap melege, a víz csillogott és hihetetlen nyugalom öntötte el a lelkét. Érezte, hogy mindez a miliő simogatja a lelkét. Érezte, hogy feltöltődik energiával. Aztán jött egy madárka, aki leszállt vele szemben a párkányra, ránézett és továbbszállt. Ő pedig mosolygott. Egy órát ülhetett a parton, aztán gondolta megnézi a sétálót, hátha talál valami ajándéknak valót. Kis keresgélés után, mikor már látta, hogy pakolnak az árusok, az egyik helyen szép, kézzel festett porcelánokat talált. Az eladó bácsi nagyon kedves volt és közvetlen, megkérdezte, hogy honnan jött és beszélgettek egy kicsit, ajánlott egy szép kis tálkát, aminek az árából hajlandó engedni. Megvette, gondolta az édesanyja fog neki örülni. Aztán visszasétált a szállásra, mert már eléggé elfáradt, közben pedig kitalálta a másnapját. Elhatározta, hogy kimegy a Skanzenbe, ha már itt van.
Másnap reggel megkávézott a teraszon és elindult a buszállomásra, hogy kimenjen a Skanzenbe. A buszsofőr is nagyon kedves volt vele, szólt, hogy a kis fehér bódénál vegye meg a jegyet oda-vissza, mert akkor 130 Ft.-ot spórol vele, ha nem nála veszi meg. Mondta, hogy megvárja, még úgyis van 3 perc indulásig. Csodálkozott, hogy itt milyen türelmesek és figyelmesek az emberek. Megvette a jegyet, elindult a busz és kb. 20 perc alatt ki is ért a Skanzenbe. Most nem sütött úgy a nap, mint előző nap, de pont sétálós idő volt. Nem esett. Aztán odabent is kedves emberek vették körbe, akárhova ment, mindenhol kedves, okos, az adott tájegységet bemutató nők és férfiak várták és elmagyarázták neki, mit mire használtak. Megismerkedett az akkori mosással, a szappankészítéssel, a kemencékkel és a falusi életvitellel, amit már eddig is tudott hallomásból az édesanyjától és nagymamájától, de most ez mégis más volt. Találkozott az egyik helyen egy fiatal lánnyal, akivel összeismerkedett, mert kiderült, hogy neki van rokona arról a környékről, amelyről ő jött. Felsőzsolcán laknak az unokatestvérei. Éppen sajtkészítés zajlott, nagyon finom illata volt. A lány örvendezett mikor megtudta, hogy egyedül vágott neki az útnak, mert megunta a várakozást és elege lett mindenből, és amióta itt van, csak jó dolgok történnek vele és nagyon nyugodt. Ez az igazi pihenés. Irigyelte a fiatal lány, és azt mondta, hogy ő is ezt fogja tenni. A fél napot a Skanzenben töltötte, látott vízimalmot is működés közben, szép templomot, kápolnát, amfiteátrumot.
Délután aztán megint megnézte a Dunát, mert azt otthon nem láthatja, ezért minden lehetőséget kihasznált, hogy láthassa.
Hazafelé sétálva észrevett valamit, amit eddig még nem, pedig már párszor megtette az utat. Egy romos, fáktól benőtt, omladozó falú, régi, sárga épületet látott, amit kovácsoltvas kerítés vett körbe. Hű, de romantikus – gondolta. A sok, nagy lombkoronájú fáktól nagyon sötét volt a ház előtti udvar. A lépcsőn se lehetett volna felmenni, alig volt ép része. Nem lakta senki. Arra gondolt, ezt kár lenne felújítani, annyira szép ilyen öregen, omladozva a halál szélén. És csak a kerítésen lesett befelé és már-már szentimentális hangulatba került, mikor továbbindult hazafelé az úton, és a szerelemről mélázott. Csak képek villantak fel az előző kapcsolataiból, hogy miből mennyit tanult. És, hogy még várat magára az igazi szerelem.
Este hulla fáradtan bedőlt az ágyba, de nem tudott aludni. Gondolkozott. Érezte, hogy lehet, hogy fizikailag kicsit elfáradt a sok jövés-menéstől, de agyilag mintha sose lett volna ilyen friss. Kitisztult minden, és nyugodtan gondolt az előző két évére, amiben sok-sok nehézség volt, de jó úton halad. Nem fél egyedül, sőt jól érzi magát nem csak a barátok és a család társaságában, hanem akkor is, ha egyedül van. Vasárnap délelőtt kivitte a vendéglátó hölgy a HÉV-állomásra, és közölte, hogy ők ki is szoktak menni a vendég elé, meg visszafelé is kiviszik a vendéget, de aki nem szól, az elé nem tudnak kimenni. Kicsit rosszul érezte magát emiatt, mert nem is gondolta volna, hogy ilyen létezik. Zavarban volt, de mondta, hogy legközelebb majd szól, mert ide bármikor szívesen visszajönne. Szép város, kedves, figyelmes emberek, nyugalom és béke, mint a mesében. Aztán felszállt a HÉV-re immár másodszor életében és búcsút vett Szentendrétől, ahol az angyal és az ördög békét kötött.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése