Az emberek talán ezt utálják a legjobban. Várni az orvosi rendelőben, a buszmegállóban vagy a zebránál, hogy mikor lesz zöld végre, de adventkor szeretnek várni. Az más. Azért, mert tudják, hogy jó jön. Közeledik a karácsony, a szilveszter, az új év, amikor ajándékot adnak és kapnak, és reményt, hogy jövőre jobb lesz. Legalábbis ezt hiszik. Ez olyan lendületet ad nekik, hogy úgy gondolják ez olyan időszak, amikor örülhetnek. Pedig, ha tudnák!! Mindenki rohan és felszáll az első buszra, ami jön, mert nem tudnak várni, de akik tudnak, azok megkapják a következő járaton az ülőhelyet és a kényelmet, és lehet, hogy még ismerős vagy barát is lesz rajta!
Az utolsó két karácsonyt egyedül töltöttem itthon. Tavaly megfogadtam, hogy idén nem egyedül fogok ünnepelni. Nem tudtam, hogy találom meg azt a férfit, akit beengedek az otthonomba, de tudtam, hogy így lesz. Igaz tavalyelőtt is ezt gondoltam, de akkor ez nem sikerült. Most igen. Mit csináltam másképp? Hát nem szálltam fel az első buszra. De még a másodikra sem. Az egész évet várakozással töltöttem, meg a tavalyelőttit is. És még azelőtt egy párat. Éreztem, hogy megtalálom a szerelmet, de azt nem tudtam mikor és hogyan, és hogy kivel. A várakozás olyan volt, mint amikor vártam a buszt, hol felszálltam az elsőre, ahol tömegnyomor volt, és levegőt sem lehetett kapni, hol vártam nyugodtan, mert tudtam, mindjárt jön a következő és azon még talán helyem is lesz, de levegő mindenképp. A szerelemre is várni kell. Nem lehet kapni a boltokban, még a nagy bevásárlóközpontokban sem, nem lehet megfizetni, nem lehet örökbe fogadni, de nem is lehet egy bokorban sem rálelni. Cupido vagy jön és eltalál a nyilával, vagy nem.
Egyet kértem tőle: szerelmes akarok lenni, és viszont szeretve lenni. Nem volt hosszú lista a kívánságokból sem, már nem. Csak szerettem volna szerelemben, szeretetben ünnepelni meghitten, díszesen, csillogva-villogva, boldogsággal, elégedettséggel a szívemben.
Így az adventi várakozás hosszú évek után most először kerített hatalmába, gyerekkorom óta. Emlékszem, a húgommal kutattunk az ajándékok után, vajon mit fogunk kapni. Nem bírtunk várni karácsonyig. Egyszer sikerült is megtalálni, akkor már felértük a szekrény legfelső polcát. Kár. Előre tudtuk, hogy társasjátékot kapunk, meg pár ruha is volt ott még azt hiszem. Persze akkor meg abban kezdtünk el reménykedni, hogy lesz még valami mellé. Nem volt. Így az előre kikutatott ajándéknak karácsonykor annyira már nem is tudtunk örülni. Így voltam most én is. Már november elején kezdtem lemondani arról, hogy vágyaim szerint ünnepelhetek, mert akkor már régen meg kellett volna ismernem azt a férfit, akivel az ünnepeket tölthetem. Legalábbis ezt diktálta a józan ész. A racionalitás viszont beviszi könnyen az embert abba a bizonyos sötét erdőbe, ahol elkezd keresni és mindenáron találni akar, de ott nem fog. Meg kell várni, míg Cupido megérkezik és hirtelen, villámcsapásszerűen kilövi nyilát a két szívbe, ahol kialakul a szerelem. Eljött az, amit vártam. Karácsony előtt ideért. Éppen időben. Köszönöm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése