Mindjárt éjfél és átlépünk az új évbe. Kezdődik a himnusz is hamarosan, előkészülünk a fogadására, felállunk, csendben vagyunk, megkönnyebbülünk a számvetéstől. Lepereg az év előttem.
Januárban bizakodtam, hogy jó lesz ez az év, tele voltam tervekkel: új állás, új élet, új környezet, új város, új ruhák, több pénz, több elismerés, több barát, több ismerős, több utazás illetve végre idén elmegyek nyaralni, és idén lesz párom is. Hát a január eltelt, de ebből semmi nem vált valóra, így gondoltam elmegyek egy asztrológushoz, biztos, ami biztos, mert idén már tényleg változást akarok, és elegem van ebből az állóvízből és toporgásból! Az asztrológus elmondta, hogy jó úton járok, és kérdezte, hogy nem akarok-e külföldre menni, mert benne van a képletemben.
- Hát, erre én most nem gondoltam - mondtam határozatlanul. (Lehet, hogy mennem kell külföldre? - kicsit szöget ütött a fejembe, de nem éreztem, hogy ezt kellene tennem.) A gondolat tovaszállt a fejemből és mentünk is tovább a párkapcsolatra, mert az foglalkoztatott leginkább. Az asztrológus közölte, hogy még nem ismerem a férjem, de hamarosan találkozom vele. (Szuper - gondoltam, és megnyugodtam, hogy akkor mindjárt megismerem életem szerelmét.) És a munka? - kérdeztem - már nagyon szeretnék innen elköltözni, de nem külföldre, hanem csak más városba, ahol van egy kis élet.
- Május 7-én - plusz-mínusz 1,5 hónap - lesz egy direkció, ami a munkára vonatkozik, akkor várható változás ezen a területen - közölte az asztrológus, amit én készpénznek vettem. Olyan sokára! - elkeseredtem, mert az olyan messzinek tűnt. De nem baj, megtörténik, az a lényeg! - nyugtattam magam. Addig csak várnom kell és tenni a dolgom tovább.
Aztán jött a február, ami önéletrajzok küldéséből állt, mert szentül meg voltam róla győződve, hogy tavasszal elkezdem az új életemet, és arra fel kell készülni, hát tervezgettem tovább. Nézek albérleteket, hiszen hamarosan költözök. Elég drágák voltak, mint a ruhák is, amiket kinéztem. Nem vettem meg egyiket sem. Majd márciusban - halogattam a dolgot egy kicsit, és gyűjtögettem az új életre. A tavasz kezdete, imádom, jön a melegség, rügyeznek a fák, kirándulok sokat, bár még hűvösek az éjszakák, de a tervek nem fagytak meg, menni kell tovább. Persze mondanom sem kell, se állás, se pasi a láthatáron nem volt. Aztán jött az április, majd a várva várt május a direkcióval. Na majd most, most lesz, érzem most fog történni valami nagy dolog!!! Na hát, azon kívül, hogy ekkor kezdtem el újra írni, semmi nem történt. Se állás, se pasi.
- Hát ez nem lehet igaz!!!!! - bosszankodtam görcsösen ragaszkodva a terveimhez - nem sikerül, nem sikerül!! De hát miért??? Mit akar a sors ezzel? Járt az agyam egyfolytában, már annyira belefáradtam az agyalásba, hogy fájt tőle a fejem. Így történt, hogy nyáron elhatároztam kicsit kitisztítom az agyam, és hagyom, hogy kapjon egy kis levegőt. Elmentem szabadságra, a főnököm kiválasztott egy hetet. Mondtam, hogy nekem mindegy mikor megyek, rábízom. (Illetve a sorsra, de ezt neki nem mondtam.) Hát annyira jó volt hozzám a sors, hogy éppen akkor volt a Nők Lapja nyári tábora, amire lehetett jelentkezni. Gondoltam jó lesz egy kicsit felszabadulni, kicsit megint gyereknek lenni, meggyőztem magam, hogy nekem erre van szükségem.
Tábor: már maga a szó is varázslatos, jó hangulat, új emberek, új környezet, és semmi felelősség, kicsit kiszakadhatok az itthoni megszokott környezetemből, az itteni bajoktól eltávolodok, és kitalálom mit fogok csinálni. Felköltöztem hát Pestre egy hétre az egyik barátnőmékhez, és alkottam 5 napon keresztül! Felszabadító érzés volt, hogy az évek óta teherként cipelt szerelmi bánatomat letehettem valahova egy sötét sarokba és otthagyhattam, aztán kitáncoltam magam a modern tánc órákon: kinyíltam, mint egy virág, felszálltam, és repültem, csak repültem; de voltam színházban is egy kicsit mint törzsfőnök-feleség, és kiderült rendkívül intuitív vagyok! Ennek a képességemnek a felszínre törésétől nagyon boldog lettem, és nagyon sok erőt adott nekem a továbblépésben.
A legfontosabb mégis a kreatív írás volt az öt nap alatt. Tízen voltunk a csoportban, és az összes korosztályból voltak lányok, nők, feleségek, anyukák, asszonyok, és hihetetlen volt az a fajta kreativitás, hit és biztatás, amit egymásnak adtunk és egymástól kaptunk. Azóta meg is alakult a mi kis írói csoportunk, ami kibővült a második kurzus résztvevőivel, így még több barát lett, és így folytatjuk a munkát, együtt. Mert amit a tábor adott, és amit mi adunk egymásnak, arra vágyik valójában minden ember, és én is ezt akartam év elején: új barátokat, új várost, új életet, elismerést - és megkaptam, akkor, ott, a táborban, 5 napra. De van, ami azóta is tart: a barátságok, a biztatások, a hitem, az alkotói tevékenységem, amiben azóta is örömömet lelem, és a szabadságban repkedek, mint szárnyait próbáló madárka. És ezek az emlékek egy életre szólnak, nem csak erre az egy évre. Ezután éreztem egy hihetetlen nagy nyugalmat, harmóniát és békét magamban. Megszabadultam a görcstől, ami bennem volt év elején a terveimmel kapcsolatban. Persze most is vannak terveim, de tanultam egy kis rugalmasságot, spontaneitást, és nyertem erőt, intuíciót és önbizalmat. Ezután pedig, amikor már nem is számítottam rá, találkoztam egy Férfivel. Első pillanattól kezdve éreztem benne a férfiasságot, az őszinteséget, a bátorságot, a kreativitást és a szerelmet. És azóta is érzem, minden csókjában, ölelésében, minden érintésében és mozdulatában, mikor kávét hoz reggel az ágyba, vagy éppen pezsgőt tölt így éjfélkor a himnusz elején: "Isten, áldd meg a magyart ...." - csendül fel a szobában, és áldd meg a kapcsolatunkat, az életünket, a családunkat, barátainkat, az álmainkat és adj nekünk erőt a megvalósításukhoz, és hogy megőrizzük a belső békénket.
Boldog új évet kívánok mindenkinek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése