Három évvel ezelőtt ismerkedtünk meg Zsuzsával, ő volt az összekötő kapocs kettőnk között. Ő segített nekem talpra állni, mikor padlón voltam anyagi és lelki szempontból is. Amikor összecsaptak a hullámok a fejem fölött, és ott fuldokoltam a víz alatt, ő volt az, aki megtanított úszni. Megértettem, hogy mi miért történik az életemben, hogy milyen jelekre kell figyelnem, és azt is, hogy mindig vannak jelek. És hogy valaki mindig vigyáz rám odafentről. Meg azért idelent is: a barátaim és a családom. És ha még egyedül is vagyok, annak is megvan a célja: megismerkedek magammal, meglátom a dolgok értelmét, rájövök életem történéseiben az összefüggésekre, hisz ennek az állapotnak ez a célja.
A történet ott kezdődik, hogy Zsuzsának egy nagyon jó barátja igazgató lett 2009-ben, és van is róla pár anyag a tévében, és mivel én ott dolgozom megkért, hogy írjam már ki neki DVD-re, mert azt akarja odaadni szülinapjára. Igent mondtam, hisz ő is segített nekem, gondoltam viszonzom, ez a legkevesebb, hiszen ez nem kerül nagy erőfeszítésembe. Ráeszméltem, hogy én őt már láttam is, mert volt bent nálunk egy stúdiófelvételen. Elég emlékezetes maradt, mert egy kígyóval érkezett, hogy jobban felhívja a figyelmet az ÉjszakáZoo című rendezvényre. Nem is maradt el a siker, már a felvétel előtt a folyosón összegyűltek a kollégák, köztük én is, és figyeltük a kígyót, ami bár nem volt mérges, mindenki félt tőle. Csak néhány férfi kollégám bizonygatta bátorságát, és fogták meg, mi nők pedig inkább hátrébb vonultunk, és csak a távolból figyeltük kecses, finom mozgását, és fürkésző nyelvét. A felvételből is inkább csak a kígyó emléke maradt meg bennem. A pasiról leginkább az, hogy láthatóan izgzult, mert nem sok ilyenben volt része eddig. A stúdió után el is ment, nem beszéltünk. A DVD-t odaadta neki Zsuzsa, és meg is köszönte, mert nagyon örült neki. Én pedig annak, hogy segíthettem.
Két évvel később Zsuzsa említette, hogy nem lenne-e kedvem egy rádióműsorhoz, mert neki egy nagyon jó barátja kitalált egy jó műsort, viszont nincs vitapartnere. Szerinte mi jó páros lennénk együtt, ezért gondolta, hogy megadná neki a számomat, és majd megbeszéljük, mit látunk benne. Igent mondtam erre a kérésre is, kíváncsi voltam. Jött is másnap a telefon, hogy találkozzunk, és beszéljünk a műsorról. Pár nap múlva pedig megtörtént a találka, és én délutánra olyan szerelmes lettem, hogy nem is tudtam hirtelen hova tenni, mert már régóta nem éreztem ilyet. Aztán azon járt az eszem, vajon őbenne is elindult valami? És most mit csináljak? Felhívjam? Vagy küldjek e-mailt? Vagy inkább várjak? De míg ezek a gondolatok szaladgáltak oda-vissza a fejemben, addig ő a tettek mezejére lépett, és küldött sms-t is, meg e-mailt is. Ezek után jöttek a "csaták" szépen sorban: sms- és e-mail-háború, aztán telefon. Éreztem, hogy ő is hasonlóan érez, meg sem kellett kérdeznem. A következő találkát így előrébb hoztuk, már másnap találkoztunk, és azóta egy pár vagyunk. A műsor azóta is csak készülőfélben van (fejben), de a magánéletünk mind a kettőnknek rendeződött. Szeretjük egymást, de hamarabb nem találkozhattunk, pedig lett volna rá esély az elmúlt három évben. Most volt itt az ideje, hiszen vele is, és velem is sok olyan dolog történt, amit meg kellett még élnünk a találkozásig: el kellett engednünk valakit, meg kellett erősödnünk, önbizalmat kellett gyűjtenünk, és meg kellett nyitni a szívünket a szerelem felé.
Amikor megkérdeztem, hogy mit kért, ugyanazt mondta, mint én: szerelmes akarok lenni, és viszont szeretve lenni. Utóbbi is fontos, hiszen a viszonzatlan szerelmnél nincs gyötrőbb, fájdalmasabb érzés. Mind a ketten ugyanarra vágytunk és vágyunk a mai napig, így találkozhattunk jókor, jó helyen, és haladunk együtt egy irányba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése